Horoszkóp percek - 5 csillagjegy, mely idén ősszel megkapja, amit akar
Hamarosan véget ér a nyár. Nézzük meg hát, hogy az asztrológia szerint, mely csillagjegyeknek van a legjobb esélye arra, hogy még az idén ősszel behúzzák az ikszet valamelyik dédelgetett tervük mellé.
Bika
A Bika jegyben született ember gyakran megéli a sikert már alapból is. Ambiciózus lélek, aki hisz abban, hogy ha megtesz mindent céljai elérése érdekében, oda is ér ahová szeretne. Keményen kell dolgoznia álmai megvalósításáért, de most akad még egy kis hátszele is az Univerzumtól, így igen jó esélyt kaphat arra, hogy boldog és elégedett mosolyt hozzon számára az ősz.
Oroszlán
Az Oroszlán lelki ereje néha olyan, mintha soha sem fogyna el, de természetesen mindez a legtöbbször nem teljesen igaz, hiába látszik úgy. Ő az, aki hajlandó akár még a saját kényelméről is lemondani a siker érdekében. Logikus és elkötelezett céljai mellett, és szinte nem vesz levegőt sem addig, amíg nem éri azokat. A jó sorsa és a szerencséje most sem kerüli el, vár még rá valami izgalmas, akár az őszi időszak utolsó napjaiban is.
Nyilas
A Nyilas igazi optimista lélek, aki mindig képes mindenben megtalálni a jót. Jól tudja, hogy nyitott és pozitív hozzáállásával hogyan tudja számára kedvező módon fordítani a dolgokat, emiatt a kívülálló számára talán úgy tűnhet, mintha mindig megkapná, amit akar. Idén ősszel pedig mindez még egy kedvezőbb megvilágításba is kerülhet, hiszen olyan híreket kaphat, amelyek alapvető változást hozhatnak a mindennapjaiba.
Bak
Időnként tűnhet úgy, hogy a Baknak nagyon könnyű dolga van és sikert sikerre halmoz, de csak ő tudja igazán, hogy milyen keményen dolgozik azért, hogy olyan életet éljen, amilyet szeretne. A Bak fegyelmezett és praktikus, aki nem riad vissza a felelősségvállalástól sem, így gyakrabban ér célt, mint mások. Idén ősszel pedig valahonnan különösen kedvező szelek fújdogálhatnak a vitorlájába. Ha pedig sikerül időben irányba állnia, akkor igen messzire juthat most.
Vízöntő
A Vízöntő, bár csendesen tevékenykedik, nélkülözve a nagy látványelemeket, valójában elég szorgalmas és célorientált ember. Pontosan tudja, mit akar, és tiszta fejjel viszonyul a munkához, ami nagyban segíti, hogy megfelelően haladjon. Az idei ősz számára viszont most egy extra bónusszal is szolgálhat, melyet kihasználva mindenki által irigyelt helyzetből folytathatja az életét.