Az Ikrek pillantson be a függöny mögé is, a Mérleg ne feledkezzen meg a biztonságról. Heti horoszkóp.

Kos – heti horoszkóp

A hét első felében remek fizikai és szellemi erő birtokában leszel és ez lehetőséget ad neked, hogy olyasmikbe is belevágj, amikre eddig lélekben ugyan készültél, de eddig mindig valamire hivatkozva halogattad. Légy határozott és célratörő, de közben ügyelj arra is, nehogy a figyelmetlenséged miatt a környezeted egy tagjának kárt, vagy kellemetlenséget okozz.

A hét második felében határozottan és meggyőzően tudod képviselni az érdekeidet, így könnyedén magad mellé tudsz majd állítani embereket. Ha meggyőznéd a környezetedet valamiről, akkor itt az idő, de ha jobb feltételeket akarnál kiharcolni akár egy vásárlásnál, akkor sem találsz ellenfélre majd. Dobd be magad és használd az erődet!

Bika – heti horoszkóp

A hét első időszakában alkalmad lehet egy kapcsolati problémádat rendezni, vagy valakivel a közöttetek meglévő feszültséget oldani. Ha így alakul, tedd meg, amit lehet mielőbb. Ezekben a napokban a könnyű pénz, vagy siker ígérete is megkísért majd, de óvatosnak kell lenned, mert nem minden lesz az, aminek elsőre látszik. Ne feledd, hogy a meggyőző vonzerő néha csalóka lehet.

A hét második felében gondolataid a titkok és a talányok felé fordulhatnak, különösen akkor, ha felkelti a figyelmedet egy hír, amely egy rejtélyt hoz a felszínre. A nyomozásban és a rejtelem keresésében pedig egy társra lelhetsz, akivel nem csak ezen a területen épülhet ki közöttetek az együttműködés. Ki tudja, mit hoz a jövő, tekints nyitottan a lehetőségekre!

Ikrek – heti horoszkóp

A hét első felében egy szórakoztató és befolyásos egyéniség nyűgözhet le és okozhat változásokat az életedben azzal, hogy mintákat, ötleteket ad számodra. Azonban talán egy jó példa, legyen bármennyire is izgalmas, nem biztos, hogy mindenki számára hasznos tud lenni. Ne feledd azt sem, hogy a valóságnak lehet, hogy csak egy részét látod. Nézz be a függöny mögé is!

A hét második felére tele lehetsz tervekkel, új elképzelésekkel, mivel nem csak az éles eszed, hanem az önbizalmad is a csúcson üzemel majd. Most úgy érezheted, hogy nincs lehetetlen és ez nem csak a munkára, vagy a feladataidra, de a magánéletedre is jótékony hatással lesz. Valaki ugyanis megérzi benned az erőt és ez hozzáadhat egy kis extra izgalmat kettőtök kapcsolatához.

Rák – heti horoszkóp

A hét első felét az optimizmus és a pozitív érzelmek jellemzik. Környezeted vonzónak, ellenállhatatlannak talál majd, de erre még te is rátehetsz egy lapáttal, ha most különös gonddal ügyelsz a megjelenésedre. Ideális alkalmaid adódhatnak arra, hogy megjavíts egy kapcsolatot valakivel, de közben figyelned kell arra is, hogy más esetleg irigykedve néz majd utánad, amikor elhaladsz mellette.

A hét második felében a szellemi tevékenységekben lehetsz erős elsősorban. Elmélyülhetsz egy témában, kereshetsz, kutathatsz, vagy megfejthetsz titkokat, de arra is sort keríthetsz, hogy egy meditáció során a saját lelked rejtelmeihez is közelebb kerülj. Légy együtt érző most a környezeteddel és ügyelj arra, hogy egy véleményeddel nehogy sérülést okozz valakinek a lelkében.

Oroszlán – heti horoszkóp

A hét első felében a környezet, a feltételek és a szellemi állapotod is alkalmas lehet arra, hogy tervezz és hogy döntéseket hozz. Végre világosan láthatod majd a helyes irányt és a bátorság, eltökéltség is meglehet benned ahhoz, hogy megtegyél egy régóta esedékes lépést. Ügyelj a helyes kommunikációra és arra, hogy körülötted van valaki, aki most a szokásosnál is érzékenyebben reagál a bizonytalanságokra.

A hét második felében talán egy időre úgy érzed majd, hogy a lehetőségeid szinte korlátlanok, de lehet, hogy végül szembesülni fogsz azzal, hogy ez koránt sincs így. Ahogy mindenkinek, neked is határai vannak a lehetőségeidnek és érdemes egy cél kitűzése során ezeken belül maradni. Légy őszinte önmagadhoz és ne feledd, hogy a pohár félig most is tele van számodra!

Szűz – heti horoszkóp

A hét első felében alkalmad lehet arra, hogy javíts egy kicsit egy olyan kapcsolatodon, amelyet feszültségek terheltek az elmúlt időszakban. Igyekezz oldani ezeket a feszültségeket, hiszen neked is csak az lehet az érdeked, hogy nyugodt és támogató légkör vegyen körül. Ezek a napok kiváló alkalmat adnak számodra egy kis bevásárlásra is, amely most egy véletlen találkozással könnyedén alakulhat át társasági eseménnyé is.

A hét második fele önbizalmat és egy új ambíciót hozhat számodra. Talán egy új célt fogalmazol meg önmagadnak, de az is lehet, hogy valaki felajánlja a segítségét, mellyel olyan dolgokban is gondolkodhatsz, amely eddig nem volt elérhető számodra. Légy lelkes, de ne feledd, hogy neked is megvannak a határaid!

Mérleg – heti horoszkóp

A hét első felében pozitív gondolkodásra és optimizmusra lehet szükséged, melyben segít, hogy jó hírt, vagy elismerést kaphatsz a környezeted felől. Ezekben a napokban egy új barátság, vagy egy előnyös partnerség is kialakulni látszik valakivel, sőt ennek a kapcsolatnak szinte minden irányba való leágazása lehetségessé válhat a jövőben.

A hét második felében az álmodozás veheti át a főszerepet a gondolataidban, mindennek a kiváltó oka pedig a dolgok szerencsés alakulása lehet, melynek során kiderül, hogy számodra egy olyan lehetőség is adottá válhat, mellyel eddig nem igazán számoltál. Készülj fel, tervezz, de ne feledkezz meg a biztonságról sem! A járatlan út ugyanis veszélyeket is rejthet.

Skorpió – heti horoszkóp

A hét első felében éppúgy számíthatsz bókokra, dicséretekre, mint egy szerencsére, így boldognak és kiegyensúlyozottnak és sikeresnek fogod érezni magad. Ez az időszak igazán kiváló lehet számodra a társas összejövetelekhez, találkozókhoz és a randevúkhoz is, de könnyedén megköthetsz egy rendkívül előnyös üzletet is.

A hét második felében alkalmad lesz egy őszinte beszélgetésre valakivel és ennek az őszinteségnek talán sokkal több hozadéka lesz számodra, mint az előzően gondolod. Könnyen lehet ugyanis, hogy mindez olyanokat is melléd állít, akik eddig mást láttak meg benned, mint a valóság. Vonzerőd most megnövekedik és ennek előnyeit a magánéletedben is élvezni fogod.

Nyilas – heti horoszkóp

A hét első felében belső nyugalom és egyensúly jellemez majd, ami segít abban, hogy új ismeretségekre, barátságokra tegyél szert, de lehetőséget ad arra is, hogy megtaláljon egy új szerelem. Ezekben a napokban arra is alkalmad lehet, hogy a környezetedben valakit, aki kibillent az egyensúlyból, segíts akár tanáccsal, akár csak azzal, hogy türelmesen végighallgatod.

A hét második felében egy rejtélyre, vagy egy rejtvényre fókuszálhatsz és ha szerencséd lesz, olyan felfedezést tehetsz, amely megváltoztatja a gondolkodásodat, vagy a hozzáállásodat egy témához. Ne feledd azonban alaposan körüljárni a kérdést, nehogy fél információkból végül féligazságokat vonjál le, mint következtetést.

Bak – heti horoszkóp

A hét első időszaka nagy energiával és kezdeményezőkészséggel indul, de nem lesz idegen tőled egy kis kockázatvállalás sem. Igyekezz okosan és előrelátóan tervezni, mielőtt belefogsz valamibe, mivel a nagy lendületben könnyen előfordulhat, hogy egy kereszteződésben végül a rossz irányba fordítod el a kormányrudat. Ezekben a napokban kerüld a heves reakciókat és igyekezz tapintatosan bánni a környezeteddel is.

A hét második felében végre egy kis élvezet is kijár neked, így a munkával kapcsolatos tevékenységeidet hanyagold egy kicsit és foglalkozz inkább a szórakozással és a társasági életeddel. Egy találkozás, vagy egy első ismeretség most fontos lehet számodra és ennek során ne becsüld majd le az első benyomás jelentőségét sem.

Vízöntő – heti horoszkóp

A hét első felében a világos beszédé lehet a terep. Ha valakinek el akarod mondani, mennyire fontos számodra és hogy mennyire szereted, vagy akár azt, hogy mi a gondod az illetővel, akkor ezek a napok különösen alkalmasak számodra erre a vallomásra. A kommunikációs képességeid az egekben, így a legjobb formában tudod előadni a kellemes és adott esetben a kellemetlen információt is.

A hét második fele viszont már az asztal melletti tevékenységé lehet, beleértve a papírmunkát, esetleg az adó, vagy egyéb jogi ügyek intézését is. Gyors és világos gondolkodásoddal most eredményes lehetsz, de közben ügyelned kell, hogy ne hagyj mindent az utolsó pillanatra, hiszen az számodra a hibák melegágya.

Halak – heti horoszkóp

A hét első időszakában egy korábbi befektetésed, vagy munkád eredményét élvezheted, ami elégedettséggel, önbizalommal tölt el és emiatt egyre színesebben látod a jövődet. Mindez pedig kihat a magánéletedre is, felszabadult és magabiztos leszel, ami remek hatással lehet a kapcsolatodra, de növeli annak az esélyét is, hogy egy új kapcsolatba kezdj, mégpedig kezdeményező félként.

A hét második felében ésszerűen és logikusan kell gondolkodnod, ha egy egyre növekvő sötét felleget el szeretnél oszlatni magad körül. Félreértések és rosszindulat övezheti az utadat ezekben a napokban és neked határozottan, világosan és tömören kell kommunikálnod ahhoz, hogy mindenki számára világos legyen körülötted az igazság.